MRENA JULIANNA | JULIANNA MRENA

Verseskötetem 2004-ben jelent meg, Kilenc élet címmel.

My poem book ‘Nine Lives’ has been published in 2004.

“A vers titok és zene. Kevésnél kevesebb, mégis nélkülözhetetlen. Mélyebben rejtőzik, mint az első szó. Előbb csak lüktetés az idő meg az időtlen határán. Ahol az álom az ébrenléttel összecsobban. Ahol még a sejtelem is csak készül szavakba öltözni, miként Mrena Julianna verseiben, akinek elég néhány sorát elolvasni, hogy megérezzük, aki ezeket a belső muzsikákat meghallotta, költő. Nem azért, mert amit kimond, végérvényes. Megmásíthatatlan és összetéveszthetetlen. Hanem mert a szavakon túli pulzálás, mely a verseiből kihallatszik, zene. Nem trombitahang, az csak elfedi a titkot. A harsogás több mint elég, ezért elégtelen. Erősebb a pihéket sodró szellő. Az igaz vers több a lélek szeszélyénél. Majdnem-szellem. Mert ide a lélek kevés. A lélek mindig jelenidejű. Az igazi poézis pedig, ahogy Baudelaire mondta: egyszerre az ősökrevaló emlékezés meg a rebbenő pillanat. Egyszerre régi és új. Mrena Julianna verseiben szerelmes bolondok, ezüst szakállú rémek, sárkányt nevelő hóbortosok, álomi macskák és dögevő galambok, plakátleányok meg leopárd-istenek, borjúnagy tücskök és kimenőruhás angyalok, dzsigolók, szobacicák és vérkandúrok hemzsegnek, ahogy álmainkban és mindennapjainkban. Szereti a benső tükröket, a számokat, a rozsdás szobrokat, a visszhangokat meg a gyógyfüvek illatát. Néha barlangot álmodik, mint Babits. Szereti az összetört szavakat, melyek örvénybe hullnak, hogy aztán új hangzatokká forrjanak össze. Óvatosan kikerüli a nagyotmondás csapdáit, a falvédő-érzelmességet meg a jaj-de-izgalmas szürkeséget. Mrena Julianna költő.” (Szepesi Attila)

“A poem is made of mystery and music. It is less than little, yet it is indispensable. It hides inside of us deeper than the first word ever. First it is only a subtle pulsation, coming from a place between time and timelessness. Where dream and wakefulness are mingling. Where even premonition is only preparing to be put into words, juat like in the poems of Julianna Mrena, whose few lines are enough to sense that she who has heard these inner musics is a poet. Not because what she says is final. Neither is unmistakable nor unchangable. But because the pulsation beyond the words resounding from her poems is music. Not of a trumpet, that would only hide the secret. The blare is more than enough, therefore insufficient. The breeze blowing a feather is stronger. A true poem is more than the whim of the soul. Almost a spirit. Because a soul is not enough for that. A soul is always in the present. And true poetry, as Baudelaire said, is at once the ancestral memory and the flickering moment. Old and new in the same time. Julianna Mrena’s poems are full of love-struck fools, silver-bearded ghouls, dragon-raising fools, dream cats and scavenging pigeons, poster girls and leopard gods, calf-big crickets and angels in evening dresses, gigolos, housecats and bloodcats, just as in our dreams and in our everyday lives. She likes interior mirrors, numbers, rusty statues, echoes and the smell of herbs. Sometimes she dreams of a cave, like Babits. She loves broken words that fall into a whirlpool, only to create new ones. She carefully avoids the traps of exaggeration, the arty sensitivity and the oh-so-exciting monochromy. Julianna Mrena is a poet.”(Attila Szepesi)